A település neve a török eredetű ,,torma” szóból ered, mely a középkorban gyakori személynév volt.

Az írásos emlékek előtt ezt a területet összefüggő erdők borították. Később jobbágyok, zsellérek letelepítésével megkezdődött az erdők irtása. A letelepedések mindig víz közelében történtek. A lakosság demográfiai növekedésének következtében nagyobb szántóra, rétre, legelőre volt szükség és ennek megfelelően fokozatosan csökkent az erdőterület. Az erdők, az erdőkben honos fák neve hűen megőrizték a nép nyelvén élő dűlőnek: tőerdő, sziloska, irtás stb. nevét. Vétyempuszta közelében szinte hegyvidékre emlékeztető relifek és őshonos bükkös fogadja a természeti szépségeket kereső látogatót.

 

Az 1500-as évek urbáriuma szerint 2 és fél jobbágybirtokot adományoztak az itt lakó jobbágyoknak. A szájhagyomány szerint az 1100-1200-as években vidékünkön sok laka, lakosa, háza nevű települések voltak, melyek az ott lakó családokról kapták elnevezésüket.

 

Tormafölde nevével írásos alakban először a Zsigmond király által 1397. július 3-án tizedek tárgyában kiadott oklevélben találkozhatunk. 1403-Szécsisziget tartozékaként tűnik fel. 1523-ban Ákosházay Sárkány Bernát és Felső-Lendvai Szécsy Tamás osztozott rajta. Az ő földjüket Szapolyai János, tekintve, hogy a Sárkányok Ferdinánd hívei lettek, hűtlenség címén elvetek, s Szentgergeky Bakach Sándornak adományozta. Később azonban erről a családról nem olvashatunk. Valószínűleg János király dunántúli hatalmának csökkenésével 1542-ben megváltoznak a birtokosok. 1591-ben az esztergomi káptalan egyik ítélete Szécshy Tamásnak juttatja, a nádori helytartó statútuma alapján, de már 1598-ban öt kis birtokosé a falu. A török portyázók rendszeresen megjelennek a térségben, adót követeltek, harácsoltak, fosztogattak. Az egyik legfőbb bevételi forrás a jobb módúak összefogdosása és túszok „pénzre váltása”volt. Máskor a végvári katonák okoztak kárt.

 

1684-ben birtokosa gróf Széchy Péter. A török járás ellenére csak kevés terület maradt puszta.

1690-ben Szapáry Péternek adták el a várat az összes területtel. A Szapáry urbárium alapján adóztak, minden telek után tizedet fizettek. A korabeliek úgy tudták, hogy Tormaföldén volt plébániatemplom, Keresztelő Szent Jánosról elnevezve.

 

1789-ben 264-en lakták.

 

A XIX. század második felében a földbirtokosokat elkülönítették. A közeli Vétyemben az erdő fájára települve rövid ideig kis üveghuta működött, termékeinek néhány darabját gondos helytörténészek megmentették.

 

1896-ban az egész falu leégett, a zsuppos füstöskonyhás épületeket már nem építették újjá. Csak a harangláb maradt meg sokáig mementónak a falu múlt századi életéből.

 

A modern közigazgatás megszervezésekor a falu a letenyei járáshoz került. Ekkor már Vétyem a területe volt. A legnagyobb birtokosok herceg Esterházy Pál és gróf Andrássy Sándor voltak.

 

A budafapusztai és lovászi olaj megtalálása a község lakóinak is kedvező volt. Nagyon sokan találtak megélhetést az új munkahelyeken. Német tervek alapján, a két szénhidrogénmező között félúton, gázzal üzemelő villamos erőművet kezdtek el építeni, mellette pedig lakótelep is épült. Az erőmű elkészült falai ma is állnak.

A második világháború alatt a falu 21 embert veszített el. Súlyosabb harcok nem voltak, bár egyes német alakulatok beásták magukat Vétyem körül az erdőben.

Az 1960-as években elindult egy lassú, de folyamatos elvándorlás, ami később felerősödött. A munkahelyek utáni kötözés miatt az aktív korosztályok csökkentek, így a falu elöregedett.

 

A község a Lovászi székhelyű közös fenntartású körjegyzőséghez tartozik.